,,A vers az, amit mondani kell”


 http://erhangja.ro/blog/kultura/a-vers-az-amit-mondani-kell
 
A maratonról szóló cikk az erhangja.ro oldalon:
 

 
 


                                                        Írta: Szamos Mariann
 
 

A 2009-ben Székelyudvarhelyről elindult felolvasó maraton, melynek 2014 óta a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár a fő szervezője, minden évben egyre több résztvevőt vonz. A tavalyi, hatodik maratonon már 13 ország 156 településén, több mint 27,000-en olvastak fel, ez évben pedig ez a szám jócskán megnövekedett. A február 17-én megrendezett határokon átívelő esemény Kányádi Sándor életét és munkásságát választotta témául.
A ma Budapesten élő költő maga is kifejezte örömét és háláját a megmozdulással kapcsolatban, újra hangot adva hitvallásának: ,,Azt üzenem mindenkinek, hogy a vers az, amit mondani kell. Mindenhol, ahol felolvasnak, ezt olvassák fel. Én sajnos nem tudtam részt venni, de rendkívül örülök és boldog vagyok ezért, hogy ilyen sokan olvassák ma a verseimet. Mindenkinek nagyon köszönöm, és lehet, hogy alkalomadtán megszolgálom élő szóval ott, ahová eljutok.”
Idén több, mint 33,000-en szólaltatták meg február 17-én a költőt 12 ország 167 településén. A határokon túli jelentkezők száma az 5,000-hez közelít, 42 település 11 országból. Romániában 125 településen 28,000 felolvasó hangja töltötte be az iskolák, könyvtárak termeit, a hallgatóság füleit és szívét. Ebből Hargita megyében volt a legmagasabb a részvétel: 65 település 18,000 felolvasóval.
Székelyhíd és a hozzá tartozó települések – Nagykágya, Érolaszi, Csokaly, illetve a környékbeli falvak – Asszonyvására, Kereki és Keserű osztályai is csatlakoztak a maratoni felolvasáshoz a Székelyhídi Városi Bibliotéka könyvtárosának, Kerekes Teréziának az ösztönzésére. A résztvevők csapatai az elemi osztályosoktól a líceumi diákokig képviseltették magukat. A létszám így elérte a közel 600-at, 44 pedagógus közreműködésével.  Több osztályban, így például Olasziban, igazi gyűjteményeket lehetett megtekinteni a különféle mesés vagy verses Kányádi kötetekből, ennélfogva nem csupán versek, hanem rövidebb gyermektörténetek is elhangzottak. A kisebb osztályokban a könnyedebb olvasmányokból válogattak a tanítók, míg a felsősök a komolyabb versekkel is megbírkózhattak. A maraton hivatalosan reggel 10 órától vette kezdetét és délután 18 óráig tartott, de sok osztályban kicsit változattak az időpontokon, amennyiben össze kellett hangolni a felolvasást az iskola aznapi kötelező programjaival, így például a Székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban már reggel nyolckor elkezdték kézről kézre adni a köteteket a diákok (inspekció volt aznap).
A résztvevők az elolvasott és meghallgatott versek jutalmául egy-egy könyvjelzővel gazdagodtak, amelyet ezután majd beilleszthetnek saját Kányádi köteteikbe, vagy akár az éppen olvasott (kötelező olvasmányt tartalmazó vagy számukra kedves témákban választott) köteteik lapjai közé.

Comentarii

Postări populare de pe acest blog

Curs pentru dezvoltarea gândirii creative